A Föld napját minden év április 22-én ünneplik világszerte, melynek célja a tiszta környezetért való küzdelem. Óvodánkban az egész nevelési év alatt előtérben van a környezetünk óvása, de ezen a napon (ill. ezen a héten) kiemeltem foglalkozunk a környezetvédelemmel. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek figyelmét ráirányítsuk azokra a lehetőségekre, melyekkel ők is aktívan részt tudnak venni bolygónk védelmében.

A Föld napjának hetén minden csoport napi életében jelen volt, minden tevékenységet átszőtt ez a téma, de szerdán közösen is leültünk, interaktív előadást hallgattunk, gyorsan összegyűjtöttük és szelektív szemetesbe válogattuk a kertben szétszóródott hulladékokat.

Fontos tudatosítanunk a gyermekekben, hogy mindannyiunk jövője a cél.

Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy óvodánk udvara rendezett legyen, melyet legnagyobb részben a kertészünknek köszönhetünk. Azonban mindig örömöt és színt visz az életünkbe, amikor kertünk és udvarunk tavasszal virágba borul.

A Föld napja hetén a gyerekekkel közösen rendeztük, takarítottuk, szépítettük, virágosítottuk óvodánk udvarát, melyhez a szülőktől is kértünk segítséget. A dajka nénik irányításával mindhárom csoportunk lelkes gyermekei balkonládákba, cserepekbe és a kiskertünkbe ültették el a behozott virágokat, vetették el a magokat.

A kert és a növények gondozása vissza-visszatérő, időigényes feladat, de a színes virágok, a szemünk láttára cseperedő növények, a színek és az illatok kárpótolnak érte bennünket.