Mákvirág Tagóvoda 2024/2025 nevelési év programjai
Tavaszi játszódélután a szülőkkel
Megrendezésre került a tavaszi játszódélutánunk, ahol színesebbnél színesebb kézműves tevékenységekben vehettek részt a gyermekek. Szüleikkel összedolgozva készíthettek ujjbábot, tavaszi koszorút, a szélforgót vagy méhecske családot. A programot megalapozta a...
„Egy boldog nap” című mese bábelőadásának megtekintése
Az "Egy boldog nap" című mesét adták elő a gyermekek részére az Intézmény óvodapedagógusai a gyermekek hete programsorozat negyedik napján. Színes, fordulatos, tanulságos bábelőadáson vehettek részt a "mákvirágok", amely során azonosulhattak egy-egy szereplő...
Állatok világnapja
Hagyományainkhoz híven, 11. alkalommal került megrendezésre az Állatok Világnapja kerületi rendezvényünk. A megnyitón fellépett a Kékcinke Tagóvoda tehetséggondozó tánccsoportja Szél Mária és Bajkai Izabella vezetésével, illetve a Lajtha László Alapfokú Művészeti...
Egészséghét
Téli EGÉSZSÉGHETÜNK érzékszervek témakörében ezúttal a szem, a látás került középpontba. Mindhárom óvodánkba ellátogatott egy Utazó Planetárium, ahol a gyerekek mesés történet köré szőve ismerkedhettek meg Naprendszerünkkel, bolygóinkkal, Földünkkel. A varázslatos...
Föld Napja
A "Föld Napja" keretében mi is "Beültettük kiskertünket", hiszen a csodálatos idő sok színes virágot nyitott, amit a szülők elhoztak hozzánk. Igy a gyerekek sokat dolgoztak a földdel, ismerkedtek a virágok nevével, kinézetével. A saját kezük által szereztek kellemes...
Gyermekek hete
A gyermekek hete programsorozat első napján a kicsik sportnapon vehettek részt. A zenés-táncos bemelegítést követően forgó színpad szerűen próbálhatták ki magukat a vízhordás, kötélhúzás, labda vezetés, labda színek szerinti csoportosításában a "mákvirágok". A...








