Hagyományainkhoz híven, az idén is megrendezte óvodánk az Autómentes napot, mellyel célunk volt a hozzánk járó gyermekek közlekedési kultúrájának és ismereteinek bővítése változatos játékos tevékenységi keretek között a témában. Fontos volt még a családok környezettudatos szemléletének erősítése, és a fenntartható közlekedési formák / gyaloglás, kerékpározás, rollerezés, tömegközlekedés / népszerűsítése. A programot több információs csatornán is megosztottuk időben a szülőkkel és a gyerekekkel, hogy megfelelően fel tudjanak rá készülni. Ez sikeresen megvalósult!
Óvodánk hosszú évek óta rendelkezik KRESZ parkkal, és jól felszerelt eszköztárral, melyeket nemcsak ezen a napon, hanem számos alkalommal birtokba veszünk, a gyerekek nagy-nagy örömére. A mai napon szerencsére az időjárás is kedvezően alakult, és a terveknek megfelelően szabadtéri programként tudtuk a tevékenységeket megvalósítani. Körforgásban négy tevékenységet kínáltunk a gyerekeknek, melyeket mindenki a saját csoportjában, a betervezett időintervallumban próbálhatott ki. A KRESZ parkban játékosan a közlekedési szabályokat /gyalogos, kerékpáros, futóbiciklis, rolleres/ gyakorolhatták, valamint jelzőtáblákkal ismerkedhettek.
Kreatív foglalkozások keretében újrahasznosított anyagok felhasználásával „terepszőnyegen” tevékenykedhettek kis autókkal, melyek útvonala nagyon jól fejlesztette a grafomotoros készségüket, és ezen a kis állomáson matematikai tartalommal kapcsolatos játékos tevékenységbe is bekapcsolódtak, amit nagy érdeklődéssel játszottak. Volt még lehetőségük versenyautózásra, kisautók lejtőn való játékára, valamint színezhettek a témával kapcsolatos színezőket is. Autómentes napunk nagyon sikeresen zárult, erősítette kis közösségünk szociális készségeit, tudatosult bennük az autómentes közlekedés környezetre gyakorolt pozitív hatása.
Hideghné Kiss Ágnes
óvodapedagógus



