A Pesterzsébeti Egyesített Óvoda Kincskereső Tagóvodájában március 13-án emlékeztünk meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről, a gyerekek életkori sajátosságaihoz igazodóan.

Az ünnepet megelőzően egész héten játékosan készültünk a csoportokban, verseket tanultunk, kézműveskedtünk, énekeltünk, megismerték óvodásaink Magyarország jelképeit, szimbólumait, mert kiemelten fontosnak tartjuk a gyermekek nemzeti identitásának erősitését.

Az ünnep napján nem csak a gyerekek és a felnőttek, hanem az egész óvoda épülete ünneplőbe öltözött! Mind a négy csoport összegyűlt az udvaron a kopjafánál, hogy közösen megemlékezzünk nemzeti hőseinkről. Beszélgettünk Petőfi Sándoról, Kossuth Lajosról. Hétvári Andrea „Szép zászlónk” című versét szavaltuk közösen. A Napsugár csoport Petőfi Sándor „Nemzeti dal”, a Mackó csoport pedig Drégely László „Pereg a dob” c. versével emlékezett. Természetesen, most sem maradhatott el a közös menetelés és mondókázás a kopjafa körül.

Végezetül a gyerekek közösen az óvodapedagógusokkal saját készítésű virágokat, nemzeti madárkákat, lovacskákat helyeztek el a kopjafánál.

Seres Erika
óvodapedagógus