Intézményünk nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre, a környezettudatos magatartás megalapozására és a gyermekeken át a szülők szemléletformálására. Fontosnak tartjuk, hogy előtérbe helyezzük évről évre a Zöld jeles napokról való megemlékezéseket – ily módon az Európai Autómentes naphoz kapcsolódóan mozgásos és gondolkodtató feladatokat szerveztünk óvodásaink számára a délelőtt folyamán az óvoda udvarán. A gyalogos közlekedéssel, a levegőszennyezés elkerülésével kapcsolatos kérdésekre helyesen válaszolva vált szabaddá az út és küzdhettek meg „kis járgányaikon” az akadályokkal.
Délután került sor hagyományunkat újra élesztve a családokkal közös Zöld sétánkra. Az óvoda elől indulva, sétálva, biciklire, rollerre, kismotororra pattanva teljesítették a gyerekek szüleikkel a távot – cél az Ady Endre utcai kalózos játszótér volt.
Ezúton is köszönjük a családoknak, hogy csatlakoztak kezdeményezésünkhöz és közösen sikerült mosolyt csalni óvodásaink arcára e jeles nap alkalmával.



