A Magyar Népmese Napjának megszervezését, mint új óvodapedagógus kaptam meg feladatként. Az lett a célom, hogy egy feledhetetlen mese délelőttben részesüljenek a gyermekek.
A Mesenapra úgy készültem, hogy meseötleteket adtam a kollégáimnak, hogy azokat a saját csoportjukban hogyan tudják feldolgozni.
A Magyar Népmese Napján élőszavas mesét adtam elő.
A mese címe: Benedek Elek: A csudaállatok.
Saját eszköztárammal, mese kellékeimmel ékesítettem fel a tornatermet. Kitaláltam hozzá, hogy mesés feladatokkal útra kelnek a gyerekek, aminek az elején magukkal kellett vinni egy adott tárgyat, amit választottak (pl. aranyalma, mesekönyv, kenyér, kulacs, kalapács, varázspálca, plüssfigura, tükör). Ezek után, a meseképekről a mesecímet tudták kitalálni.
Láthatták Piroskát, Diótörőt és Egérkirályt is. A sárkányalagúton átkelhettek, paripán lovagolhattak, óriáskirakót kirakhattak, népi foglalkozások cégértábláit kitalálhatták. Továbbá a boszorkányt láthatták a seprűjén és a sárkánytól sem ijedtek meg. A csudaállatoknak pedig a csudájára járhattak!
Benedek Elek meséje a Magyar Népmese dallamát játszó furulyaszóval ért véget.
A csodálkozó gyermekszempárok és a kollégák jelzéseiből sikeresnek éreztem ezt a délelőttöt.
Megtiszteltetés volt számomra, hogy mesélhettem.
Szeretettel Veronika óvó néni.:))



