Nagy örömmel vettünk részt a Nyuszi váltóversenyen, amelynek célja a mozgás megszerettetése, a gyermekek mozgás iránti igényének erősítése, valamint a közös élményszerzés volt. A programban elsősorban a nagycsoportos, 6–7 éves gyermekek vettek részt, akik életkorukból adódóan már örömmel és aktívan kapcsolódtak be a feladatokba.
A verseny előtt közösen gyakoroltuk a feladatokat, hogy minden gyermek magabiztosan és örömmel vehessen részt a programon. Fontos volt számunkra, hogy mindenki saját képességeihez mérten tudjon teljesíteni, ezért a feladatokat differenciáltan, sok biztatással és dicsérettel kísértük.
A Nyuszi váltóverseny a Hajós Alfréd Általános Iskolában került megrendezésre. A programot végig jó hangulat, vidámság és izgalom jellemezte. Nagy öröm volt számunkra, hogy az óvodai logós pólóban méltón képviselhettük intézményünket.
A verseny során a gyerekek nemcsak mozgásos tapasztalatokat szereztek, hanem megtapasztalhatták a csapatmunka örömét, a kitartás fontosságát és a kudarctűrés jelentőségét is. A harmadik helyezésre nagyon büszkék vagyunk, hiszen a gyermekek lelkesedéssel és egymást segítve teljesítették a feladatokat.
Különösen pozitív tapasztalat volt, hogy a pályák rövidebbek voltak, így a gyermekek jobban bírták a feladatokat, és végig motiváltak maradtak. Örömmel töltött el bennünket, hogy több év után ismét lehetőségünk nyílt részt venni ezen a kedves és élményekben gazdag programon.
Köszönjük a szülők támogatását és a gyermekek lelkes részvételét!
Reméljük, a következő években is hasonlóan vidám és sikeres élményekben lehet részünk.
Buday Beáta
Óvodapedagógus



