Az idei nevelési évben szerettünk volna valamilyen más programot is adni a gyerekeknek, ne csak az óvoda körül menjenek a behozott járművekkel. Mivel nyáron a betonozás kérdése is megoldódott, ezért erre a szakaszra is terveztünk olyan útvonalat, amin KRESZ táblák, jelzőlámpa mutatta merre és hogyan kell közlekedni. Ovinknak voltak kész KRESZ táblái, jelzőlámpája, így ezekből kiindulva kezdtük meg, hogy melyik táblát hova tegyük le, melyik az a tábla, amit az óvodások ismerhetnek, vagy a közlekedésnél fontos, hogy megismerjék. Így terveztük a pályára a STOP, elsőbbségadás kötelező, behajtani tilos, főútvonal, zsákutca, jobbra-balra veszélyes kanyar, kórház táblákat. Tervezés közben gondoltuk ki, hogy az óvoda körüli járműhajtás nem maradhat ki, hisz ez már az ovink védjegye. Az udvaron minden csoport 35 percig, az óvoda körül pedig 20 percet vehetett igénybe járművel való közlekedésre. Az óvoda udvarán levő pálya használata előtt minden csoportnál előre megbeszéltük melyik a jobb kezük, a kihelyezett táblák mit jelentenek, mire kell figyelni, merre kell haladni, hol van körforgalom, és az utakon merre lehet haladni. Ezt a balesetmentes közlekedés reményében mutattam meg a gyerekeknek. A közlekedés alatt ennek hasznát is vették, mert sokan tudták a pálya használatának szabályait. A nagyobbak nagyon figyelmesek voltak, a szabályokat betartották, és az elején még működő jelzőlámpát tökéletesen, és szabálykövető módon használták. Sajnos a lámpa nem bírta a több órás munkát, így működését befejezve, kézi irányítás mellett közlekedtek a többiek. Nagyon sokféle jármű tudott közlekedni az udvari, és az óvoda körüli járdán, ahol a gyerekek lelkesen, és egymásra figyelve közlekedtek. A táblákat nagyon sokan felismerték, többen ismerték is a jelentését, és azt is tudták páran, hogy mit kell tenni, ha azt látják útjuk során. Az idővel is nagyon jól terveztünk, és a kicsik kevesebb idő felhasználását az utolsó csoportok be is hozták, és időben tudott minden csoport készülni az ebédhez. A 35 perces, és a 20 perces beosztás elegendő volt a csoportoknak, egymás után, torlódás nélkül tudták a pályákat használni. A felnőttek, akik a csoportokat vezették, fotókkal rögzítették a fontosabb élethelyzeteket. A KRESZ pálya használata előtti megbeszélésen a humor is helyet kapott, mert a kórház táblánál elmondtam, hogy bárkinek fáj a lába, keze, feje, haja, az is bekanyarodhat, mert meg tudom gyógyítani úgy, hogy kezemmel megsimogatva, játék injekcióval visszakapják egészségüket. Többen is megálltak, és lábukat, kezüket, fejüket kérték meggyógyítani. Kezeimmel simogatva, masszírozva, „súlyosabb” esetben injekcióval gyógyítottam meg a kis betegeket. Ellátás után mosolyogva, járgányra pattanva tértek vissza a pályára. Vidámsággal, szabályok könnyed, időnk pontos betartásával tudtuk az autómentes napot tartalmassá tenni.
Köszönjük a szülők segítségét, hogy behozták gyermekeik közlekedési eszközét!
Honti Anna
Óvodapedagógus



