Az „Adventi készülődés” szülős program 2025. november 26-án, délután 15.00 és 17.00 óra között zajlott az óvoda hangulatosan feldíszített tornatermében. A program célja az volt, hogy a családok közösen, meghitt és kreatív légkörben készüljenek az ünnepekre, miközben a fenntarthatóság és az újrahasznosítás szempontjai is érvényesültek. A gyermekek, szülők és pedagógusok közösen készülhettek a közelgő karácsonyra, mely nemcsak az alkotás, hanem az együttlét örömét is magában hordozta. Ezt az együttöltött délutánt még szebbé és felemelőbbé tette, hogy együtt énekeltek gyermekek és felnőttek adventi és karácsonyi ismert dalokat a meghívott vendégünkkel.
Három kreatív tevékenységet kínáltunk a résztvevőknek. Az egyik asztalnál „Üvegből készített asztaldísz” készítettek, ahol a fő alapanyagként bébiételes üveget használtak, melyekbe csillámporral díszített tobozok kerültek, ezzel is szemléltetve az újrahasznosítás fontosságát. A második tevékenység „Ajtódísz készítése” papírtányérból, zöld papír csikók ragasztásával, csillámos pomponok és masnik dekorállásával. A harmadik asztalnál „Karácsonyfára akasztható gömb disz” aranyra festett papíralmák dekorállása. Itt lehetőség volt a gyerekek fantáziájának szabad kibontakoztatására, és utána a szülő segítségével masni és akasztó ragasztása következett. Ezekkel az elkészített dísztárgyakkal, az otthoni karácsonyfát, illetve a lakásukat is ékesíthetik a családok.
Az esemény nemcsak az ünnepi készülődést támogatta, hanem fontos üzenetet is közvetített a fenntartható szemléletről. A gyermekek és szülők közösen dolgoztak, miközben felfedezhették, hogyan adhatnak új életet hétköznapi tárgyaknak. A program egyik legkiemelkedőbb pontja a családok aktív együttműködése volt. Az óvónők támogató jelenléte biztosította, hogy mindenki megtalálja a helyét és örömét a közös munkában. A gyerekek büszkén mutatták meg elkészült alkotásaikat, a szülők pedig mosolyogva segítették őket, így a készülődés valódi közösségi élménnyé vált. Külön öröm volt látni, ahogy a szülők és gyermekek együtt dolgoztak, egymást segítve, mosolyogva, néha viccelődve.
A program során készült alkotások nemcsak az otthonokat díszítik majd, hanem a közösen átélt pillanatok emlékét is megőrzik. Az ilyen események fontosak az óvodai közösség számára, hiszen erősítik a családok és az intézmény kapcsolatát, és hozzájárulnak a közös ünnepvárás hangulatának megteremtéséhez. Az „Adventi készülődés” nemcsak az ünnepi készülődés örömét adta meg, hanem egy fenntarthatóbb jövő iránti szemléletformálásban is szerepet játszott.



