Októberben óvodánkban ismét életre kelt egy régi, szép néphagyomány: a szüret. A gyerekek egész héten át különféle tevékenységeken keresztül ismerkedtek a szőlővel, a mustkészítés folyamatával és a hozzá kapcsolódó vidám népszokásokkal. Minden csoport a saját tempójában dolgozta fel a témát, így az egész óvodában érezni lehetett a szüreti hangulatot.
A hét csúcspontja a Szüreti felvonulás volt, amelyre már napok óta izgatottan készült mindenki. A gyerekek és az óvó nénik közösen díszítették fel a kaput, amelyet a felvonulás élén büszkén vihetett két- két gyermek felváltva. Az szüreti dalok és mondókák vidámsága megtöltötte az udvart és a környéket – amerre haladt a menet, igazi őszi forgatag kerekedett.
Ezzel a hangulatos, vidám eseménnyel zártuk a hetet, amely során a gyerekek nemcsak a népi hagyományokat ismerhették meg, hanem megtapasztalhatták az összefogás, az együtt készülődés, a közösséghez tartozás, és az együtt ünneplés élményét is.



